Szombaton voltunk farsangolni a Magyar Egyesülettel. Itt minden svédnek el kell magyarázni, hogy mi az, mert hogy itt olyan nincs. Helyette egy marcipánnal töltött tejszínhabos zsemlét zabálnak február 5-én, Úgy hívják, hogy semle (helyesen semla!). Ez nem olyan jó, mint a mi képviselőfánkunk, de ha távolról mutatják, akkor felfedezhetünk rokon vonásokat bennük.
Na, de Åbytorpban, ahol mi voltunk Kumla mellett, ott nem voltak semlék, csak mi magyarok, meg az a sok finomság, amit magunk hoztunk magunknak. Nagy gondot okozott nekünk, hogy beöltözzünk, uis nincs nagyon sok kacatunk a szekrényben, amiből csak válogatni lehetne, így inkább a találékonyságunkra voltunk utalva. Szerencsére Enikő lányommal már belejöttünk az arcfestésbe, a többi pedig már magától jött. Nem miénk volt a legjobb jelmez, de azért büszke voltam magunkra.
A hétvégén ellátogatott hozzánk a Tél is, így szakadó hóesésbe kocsikáztunk el a tőlünk kb. 20 km-re lévő faluba, ami Kumla tőszomszédságában fekszik. (Szokás szerint) Mi voltunk az utolsók, akik megérkeztek, szegények csak ránk vártak a vacsorával! Volt ott minden jó, mi szem szájnak ingere a magyar ízeket legkarakteresebben a rántott hús képviselte! Finom kis borocskákat ittunk melléje (naná, hogy Trixi vezetett hazafelé!) Vacsi után pedig kicsit ismerkedtünk, megismerkedtünk néhányuk sztorijával. A Chaplin (Ágnes) a rendszerváltás előtt nem sokkal jött ki, bátyja már kint volt, fogtechnikusként kapkodtak utána, angolul hirdettek a helyi újságban, csak jöjjön vki. Most szájhigiénikusként dolgozik, ami átmenet a fogorvos felé, mert egyszerűbb kezeléseket és ideiglenes töméseket ő is készít. Az angyalka a fia barátnője, Magyarországon ismerkedtek össze. Érdekes, hogy a 20-onéves fiatalok többsége már második generációs magyar, itt születtek, vagy még 3-4 évesen jöttek ki szüleikkel. Ehhez képest meglepően szépen beszélnek magyarul, ami külön örömmel tölti el szívemet, mert ez azt jelenti, hogy a mi gyermekeink is szépen fogják majd őrizni magyarságukat. Nem is velük lesz baj, hanem az unokákkal. Ha gyermekeinknek svéd kedvese lesz, akkor igen bajosan fognak a kicsik magyarul megtanulni. Lenke szerint kb. 30 család is van idekint a megyében, de sokan 56 után települtek ki, akik oly régen itt élnek, hogy nem nagyon érzik már szükségét annak, hogy életben tartsák a magyarságukat. Van persze még több orvos is, akik most nem jöttek el.
A fiatalok között kakukktojás a citerás leány volt, aki Miskolc mellől származik, egyéves önkéntes szolgálatot végez itt a református egyház segítségével. Igaz, itt a Svéd Egyház (Svenska kyrkan) fogadta, ami meg olyan, mint az otthoni evangélikus. Mire kigobóztam a különbségeket vele, talán sikerült egy kicsit elbizonytalanítani is abban, hogy van-e jelentősége a különbségeknek...
Lényeg, ami lényeg, ettünk, ittunk, mulattunk, jól éreztük magunkat. A jelmezversenyt egy ötletes Chaplin-kosztüm gazdája nyerte (jó sokat készülhetett előre, ez már önmagában megérte!), de mindenki aranyos volt, aki beöltözött! Legrosszabb talán a szobalányoknak lehetett, akik szinte egyformák voltak, képzelem mit érezhettek, mikor meglátták egymást! Igaz, egyikük megnyert a 3 díjat! (Bunda, bunda!) Feri gyermekei macho kosztümbe bújtak: tini-ninja teknőc és marcona kalóz! Ferit és Ritát nem lehetett rábírni a farsangi bolondozásra, ők magukat adták. A háttérben végig szólt a zene, amitől elfogott a nosztalgia gyermekéveim után, ugyanis volt 100 Folk Celsius, Rapülök (első album), meg Ákos is, majd természetesen kicsit később a magyar nóta! Hol is lennénk mi magyarok egy kis "az a szép, az a szép, akinek a szeme kék" nélkül?
Nem tudom, meddig tartott a vígasság, mert eljöttünk fél tíz körül, mivel a picik Trixi hasában kis pihenésre vágytak.
Kattints a képekre és indul a diavetítés!
