Tegnap beszéltem Esa-val, az iraki orvosunkkal. Biztos együttérez velem valamilyen formában, (mi idegenlégiósok tartsunk össze, nem?) mert ellátott egy csomó jó tanáccsal. Egyrészt az furcsa volt, hogy eddig nem kaptam mentort (handledare), ezt nagyon sokan mondták, hogy ki kell követelni. Mikor felmentem a fönökhöz, akkor már az a jó hír fogadott, hogy Peo, a Lindesbergi fönök lesz az. Ami jó ebben, hogy jókezü sebész, és megtanulhatok töle olyan operációkat is, amire esélyem sem lett volna, ha mondjuk Zalaegerszegen maradok. A rossz benne, hogy csak hetente 1x van itt Örebroban. A tanácsokat nem is ezért adta Esa, hanem azért, mert úgy tünik egy kicsit el van hanyagolva a képzésem. Na, az otthoni helyzettel összehasonlítva nem vettem észre nagy különbséget, de itt úgy látszik komolyan veszik, hogy rendesen kiképezzenek egy gyakornokot és lehetöleg megtanuljon mindent operálni alap szinten.
Szóval az ember járja ki magának, ha máshogy nem megy. Esa felajánlotta, hogy segít megtanulni FESS-t, meg septumplastikát jól csinálni. Azt mondta, hogy muszály "kikövetelnie/kinyilvánítani az igényét" (sätta en krav) az embernek, hogy megkapja, amit kell. Saját példáján okulva mondta, hogy itt Svédországban ilyen a rendszer. Nem várod, hogy a fönök azt mondja: holnap kapsz egy septumplasztikát, Attila, hanem amikor ott vagy az operatör mellett bemosakodva, azt mondod neki: "Nézd, már láttam 4-5 ilyen operációt Stig, most hagy csináljam én, ahol nem megy, ott átveszed." Ha így határozottan kijelenti az ember, akkor át is adják. Állítólag. Na, majd kipróbáljuk.
