A tömény megérkezik Svédországba

Az égetett szeszt az 1400-as években hozták be a Lübecki kereskedők Svédországba. Eredetileg a puskapor gyártásához volt rá szükség, hamar kiderült azonban, hogy meg is lehet inni... Maga a svéd kifejezés (brännvin=égetett bor) mutatja, hogy akkoriban alapanyag bor volt, amit "égettek", vagyis desztilláltak.

Magát a bort nem igazán ismerték akkoriban Svédországban, csak a nemesség találkozhatott vele, mivel nagyon drága volt, hiszen messzi földről érkezett. A parasztság - a népesség 90%-a - akkoriban gyenge főzésű gabona- és mézsöröket ivott.

Meg kellett tehát tanulnia a svéd legényeknek először gabonapárlatokat készíteni, hogy töményhez juthassanak, ami eltartott még pár száz évig.

Így itt először a sört kezdték el desztillálni, ami már évezredek óta az italuk volt. Az 1600-as években terjedt el a házi szeszfőzés (husbehovsbränning) az országban, kezdetben a nemesség, majd a többi népréteg körében is. Először az 1600-as évek végi szűkös esztendőkben vált problémává a szeszfőzés. Nem is az iszákosság, hanem a kenyérgabona-hiány miatt. Az évszázad végére az éhínség miatt királyi tilalom alá került a házi pálinkafőzés.

A háborúskodás ára - a szeszadó

Az 1700-as években adódott, hogy a háborúk egyre költségesebbek lettek, véget vetni azonban nem igen tudtak nekik a svédek. Ebben az időben merült fel először az alkoholgyártás és árusítás szabályozásának a gondolata. Elkezdték hol tiltani, hol engedélyezni a házi főzést - szinte minden kalyibában volt egy lepárló, mindenki ivott: gyerek, felnőtt és aggastyán.

Az 1756-os éhínség során határozatlan időre újra betiltották a szeszfőzést, de szinte lehetetlen volt betartatni a szabályt. Az 1750-es évek második felében így is a becslések szerint kb. negyed millió liter töményet készítettek - évente!

III. Gusztáv erőteljes intézkedéseket foganatosított a magánkézben lévő szeszfőzdék ellen - azt szerette volna elérni, hogy a bevétel az ő kincstárát gazdagítsa. Minden szesszel kapcsolatos tevékenységet betiltott az importtól kezdve a lepárlóüstök javításáig. Ehelyett 60 koronalepárlót (kronobränneriet) létesített az országban.

Törvény szerint csak ezeken a helyeken lehetett szeszt égetni, de ez sem tudta megállítani a zugfőzdéket. Ami egy jó zsíros bevételi forrásnak indult, inkább csak a szesztúlkínálatot eredményezettl. 10 éves története után a koronalepárlókat megszüntették és újra szabadjára engedték a háztáji szeszfőzdéket.

A részeges évszázad

Nem csak lehetetőséggé vált a szesz - de mindjárt joggá is. Aki főzte, árulhatta is. Minden pajtában hozzá lehetett jutni egy kupicához - ami egy addig sosem látott iszákosságot eredményezett az 1800-as évek elejére. Akkoriban egy svéd főre 45 liter jutott éves átlagban, beleértve a gyermekeket is. (Ez a mai fogyasztás kb. 10x-ese! És a mai magyar átlag kb. 5x-öse.)

A részegeskedés hamar egy gigantikus népegészségügyi problémává vált, ami magától érthetődően ellenreakciókat váltott ki: Az első önmérsékletpárti-szövetséget (måttlighetsföreningen) 1830-ban alapították Stockholmban, amerikai mintára. Néhány évtized múlva megalakult az első antialkoholista szövetség (nykterhetsförening) is.

Ezzel egyidőben karolta fel a felvilágosító tevékenységet az alkohol ártalmairól az egyház és az orvostársadlom. Sokak szerint a probléma a haszon iránti gátlástalan vágyban gyökerezett, így az 1800-as évek közepén az alkoholt állami felügyelet alá kezdték vonni.

1850-ben Falunban hoztak létre először egy vállalatot, ami a városi szeszkereskedelmet felügyelte. Az volt a gond ebben a bányászvárosban, hogy sokan halálra itták magukat, a termelés nem volt elég hatékony, így levélben kérték I. Oszkár királytól, hogy tegyen lehetővé néhány változtatást. Bizonyos bányászemberek fenntarthattak kocsmákat - de a nyereséget nem maradt náluk, az a közösséget illette, amiből lakóhelyeket, iskolákat, vasútvonalat hoztak létre. Öt évvel később született egy új rendelet, ami teljesen szétválasztotta két külön tevékenységgé a szeszgyártást és a szeszkereskedelmet.

Folyt köv.