Végre felraktam a függönyöket is a lakásban. Söt, képek is vannak már a falakon, Karsai kolléga szürrealista víziói megkapták megérdemelt helyüket. Jó apropó ez arra, hogy megosszam veletek azt a nagy talányt, ami annyi fejtörést okozott nekünk, mikor ideköltöztünk (és nem csak nekünk). Ugyanis közép-európai fejjel megérkeztünk, és egyaddig sosem látott fehér sínt találtunk csak az ablak fölé fúrva, de sehogy sem volt kompatibilis a karnisról örzött emlékeinkkel. Ezért a legtöbb magyar fogja, leszereli és fúr a helyére valami "normálisat". A gond, hogy marad legalább 2 lyuk utána a falban, amit gyözhet az ember eltüntetni.
Na, de mi ez a sín valójában? Egy univerzális karnisrendszer falhoz rögzített darabja, ami szinte az összes itt kapható karnissal kompatibilis. Lehet bele tenni egyszerü tartókát (erröl vannak képek). Csak nehéz észrevenni hogy hogyan lehet beledugni a tartórészt. A szofisztikáltabb lelkülettel megáldott sorstársaink kaphatnak a boltban Fehér színü kecses elemeket, amiket még 3-5 darabbal összeépítve egy sínrendszert kaphat az ember, ami félkörívesen elkanyarodik a két végén. Sokkal könnyebben siklik benne a függöny és még esztétikusnak is mondható. Én egyrészt csak egy egyszerű srác vagyok, másrészt a régi lakáshoz már megvettük a legegyszerübb darabokat, ezért erről nem tudtam képeket hozni nektek.
Szóval ha ideköltöztök, ne szedjétek le mindjárt ezeket a fehér bigyókat, hanem tegyétek egyszerübbé vele az életet!