Mi magyarok azonban megünnepeljük még itt is! Máriától, egy örebrói pszichiátertől kaptam meg a meghívót, amiből megtudtam, hogy Örebro megyében (Örebro lan) működik egy lelkes magyar közösség már elég rég óta, akik Mikulás-ünnepséget szerveztek most szombaton. Ferencék is úgy döntöttek, hogy elmennek a 3 gyerekkel. Itt aztán hagyományos kis magyar télapózás következett énekekkel, ajándékcsomagokkal! Nagyon jól csinálta a télapó! Legjobb bemondása, amire emlékszem: "A viszerem is viszeresedik már." Rengeteg gyermek volt, amíg meg nem érkezet Miki bácsi, addig a ház fala is majd' kidőlt, olyan hangosan énekeltek, amikor megérkezett a várva-várt vendég, akkor ár szinte senki sem tudott solo-ban énekeni, vagy verset mondani a megilletődöttségtől. 2 kisebb sírva menekült. Miklós bá taktikusan lekapcsolva tartatta a villanyt, hogy az illúzió nehogy szertefoszoljon a lámpafényben. Szakállát vizsgálva ez érthető is, még gyerekszemmel is gyanús lett volna. Persze vakual könnyű... A szülők a konyhában beszélgettek, a szobában kandalló tüze szolgáltatta a meleget és a hangulatot. A végén még egy lenyzó is citerázott egyet, aki a szomzédos templomba érkezett szolgálatot teljesíteni pár hónapja. Ha kiváncsi vagy a többi képre is, klikkelj a Mikulásra!! (Mindent a kedves olvasóért!!) |
Az egész Kumlában volt, Örebrotól 20 km-re. Itt bérel az egyesület egy házat, amit fél év múlva elhagynak, mivel nincs energia a felújítására. Egyszerűbb helyiségeket bérelni az összejövetel alkalmára. Ács Lenkétől, az új vezetőség elnökétől megtudtam, hogy nemsoká honlapunk is készül, szeretnék felkutatni a magyarokat a megyében és bevonni őket is. Sok programot szerveznek, szilveszter, farsang, kirándulások, stb. Sokan vannak Erdélyből, Felvidékről, néhányan már vagy 20 éve kinnt élnek. Szeretettel várnak minden újonnan kiköltözőt is! Ha valakit érdekel, rajtam keresztül elérheti őket, amíg el nem készül a honlap. Küldjetek egy emailt vagy kommentet! Szeretnék felvenni a kapcsolatot a többi svédországi Magyar Egyesülettel is. Találkoztam Szabó Ildivel is. Kiderült, hogy ő is Skavstára megy ma, mivel egy kollégáját várja. Nagyon rendes volt, megbeszéltük, hogy a ő kocsijába 4-en simán beférünk, nem kellett 2 kocsival menni. Ja mi a Skavsta? Egy faados repülőtér, ami csak a nevében stockholmi, attól uis kb. 100 km-re van DK-re. Tőlünk meg 2 órányira autóval. Kisebb, mint a Ferihegy 1. |
DE, nemsoká telefonált Trixi, hogy nem tudják beindítani a Wizzair gépet, éjfélkor indulnak csak 18:20 helyett. Állítólag a Wizzairral nagyon sok baj van, még akkor is, ha most vettek 50 új gépet. Igaz, hogy a legolcsóbb járatok egyike, de állandóan akad vele vmi probléma. Ilde elmondta, hogy ez a gép reggel elmegy először Párizsba, majd vissza Bp-re, és csak aztán indul tovább Stockholmba. Ha közben csúszás van, vagy műszaki hiba, akkor az későbbi járatok is tolódnak. Ha egy gép lerobban, akkor először megcsinálja a napi túráját egy másik, és csak aztán viszik el a többieket. 4 órát a tranzitban tölteni... Nem rossz! Még szerencse, hogy Trixi barátnője is most utazott, így nem unta szét magát. Így is hajnalban értünk haza! Dögfáradtan. Köszönet Ildinek, hogy nem nekem kellett vezetnem! |