Az 50-es, 60-as évek Amerikájának volt egy feelingje. Gépesedett a társadalom és az autó igen hamar státusszimbólum lett. A világ az ipari fellendülés kellős közepén volt, a nyersanyag fillérekbe került. Még a szocializmus is serényen építgette a vas és acél országait. A változás legszembeötlőbben az amerikai autócsodákban tárgyiasodott. Nem számított, hogy mennyi anyagot kell beépíteni, csak minél nagyobb és feltűnőbb legyen. A motor másodlagos volt, a benzin filléres. Elég csak a Grease-re gondolni és tudjátok, miről beszélek. Csak a 70-es évek olajválsága kényszerítette az amerikai autógyárakat a váltásra.

Nos, ezek a szépséges benzinzabáló szörnyetegek Svédországban találtak nyugdíjas pihenőhelyre, ahogy a 60-as 70-es években kialakuló jóléti társadalomban kialakult pénzbőségben a svédek egyre költségesebb hobbikat engedhettek meg maguknak. Mással nem is tudom magyarázni ezt az össznépi társasjátékot, ezt a szenvedélyes vonzódást a veteránautók iránt. Gyakorlazilag legalább annyiféle veteránautós hírdetőújságot lehet találni a boltokban, mint használtautósat. És legalább olyan vastagok is. Itt Lindesbergben a főutcán volt egy cég, ami csak azzal foglalkozott, hogy ilyesmiket importál az USA-ból.

Egész télen szépítik, készítik szemük fényét a gyűjtők, hogy tavasszal-nyáron büszkén mutogathassák a találkozókon. Mint pl. most szombaton Lindesbergben.

Döng a rock'n'roll, mindenkinek hatalmas plüsskockák lógnak a visszapillantójáról, csillog a lakk és a króm és naggggyon jól fogy az alkohol. Emelkedett hangulatban furikáztak le-fel a főutcán, tömött sorokban. Ilyenkor csak veterán autóval lehet a főutcára hajtani, a jónép meg a járdán szívja a benzingőzt és szedi fel a földről a száját.

Íme a képek!